2015. október 23., péntek

Boszorkány ujjak



Egy ideje már nem készítettem semmilyen süteményt. Nem csak a blogra, egyébként sem sült semmi a konyhámban. Ilyenkor mindig elkezd kicsit hiányozni, ezért egyértelmű volt, hogy ma (ha nem is ezzel kellene foglalkoznom, de legalább itthon vagyok) csinálnom kell valamit. Mivel közeleg a Halloween, úgy gondoltam, ha már egyszer blogot írok, most az egyszer aktuális leszek. Ezért elővettem ezt a régi receptet. Délelőtt nézegettem képeket is a neten, de én nem szerettem volna nagyon vérfagyasztó ujjakat készíteni, mert azokat nem enném meg szívesen, így nincs rajta vér-utánzat, vagy borzasztó rusnya körmök. Szerintem azért így is elmennek akár egy buliban is, ha esetleg valakinek meghoznám a kedvét hozzá. Sajnos megint sokkal jobban néznek ki az életben mint a képeken. Főleg azért, mert, ha nem tudnám, a fotók alapján nem biztos, hogy meg tudnám mondani, hogy az ujjak egyik fele enyhén zöldre van színezve. A teljes kiőrlésű liszt és a sok dió átka. :)
Majd elfelejtettem: mindenkinek ízlik! :)

Hozzávalók kb. 40 darabhoz:
  • 150 g tk. búzaliszt (91,65 g CH)
  • 75 g őrölt zabpehely (45 g CH)
  • 75 g búza finomliszt (52,8 CH)
  • 200 g darált dió
  • 200 g margarin
  • 100 g xilit - házi vaníliás (60 g CH)
  • 1 egész tojás
A díszítéshez:
  • 50 g mandula
  • 50 g min. 70 %-os étcsokoládé
  • 1 tk. étolaj

A margarint morzsoljuk el a lisztekkel és a darált dióval, majd üssük bele a tojást és gyúrjuk tésztává. Hűtőben pihentessük min. 30 percet.
Ha szeretnénk megszínezni, a tésztát osszuk két részre és az egyik felébe dolgozzunk bele kb. 1 kupak zöld ételfestéket, vagy mandula aromát.
Konyhai mérleg segítségével osszuk a tésztánkat 20 grammos kis gombócokra. Ezekből sodorjunk 12-13 cm-es rudakat, lapítsuk el kb. ujjnyi vastagra, majd két helyen nyomjuk bele az ujjunkat és fogpiszkálóval rovátkoljuk be. Ezek lesznek az ízületek. Mindegyik rudacska elejére nyomjunk egy felezett mandulát, ez lesz a körme. Tetszés szerint használhatunk hántoltat, vagy hántolatlant is, én csak az utóbbit kaptam a boltban.
180 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük, addig, hogy egy egészen kicsi színt kapjon. Ez alatt enyhén meg fognak dagadni.
Ha szeretnénk kifesteni a körmöket, miután kihűltek, vízgőz fölött olvasszunk fel kevés csokoládét, adjunk hozzá pici étolajat és egy kis fejű ecsettel vigyük fel a mandulákra. Hántolt mandulánál ételfestéket is használhatunk.

Jól zárható dobozban sokáig eláll.


Ez a boszorkányság így elkészítve összesen 249,45 g CH-t tartalmaz. Nekem 42 ujjam lett, így egy darabban kb. 5,94 g CH van.

Tipp:
  • Az alsó ujjperceket szezámmaggal is megszórhatjuk. Ehhez kenjük meg vékonyan tojás fehérjével, majd szórjunk rá egy-egy csipet magot.
  • A körömágyakat piros cukoríróval is kihúzhatjuk (ez egy készen kapható kis tubus, vagy toll, nem tudom, hogy létezik-e IR-barát verzióban).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...