2015. március 21., szombat

Kölestorta (gluténmentes)



Vettem egy szakácskönyvet. Egyébként én is annak a híve vagyok, mint sokan mások, hogy felesleges szakácskönyvet vásárolni, mert korlátozott számú recept van benne, aminek a többségét lehet, hogy soha nem készítem el. Másrészről pedig ott az internet, ahol szinte mindent sec-perc megtalál az ember, esetleg még jobbakat is, mint egy könyvben. Nem utolsó sorban, IR-esként milyen szakácskönyv lenne jó nekem, aminek nem kell ugyanúgy átalakítanom az összes receptjét, mint az összes többit?
Ezzel a könyvvel pontosan emlékszem, hol találkoztam először (már lassan két éve), és azt is tudom, mennyire megtetszett. Mert ez egy olyan diabetikus süteményes-könyv, ami jó nekünk, legalábbis alapjaiban. A Diabetikus finomságok - nem csak cukorbetegeknek (Szalay Könyvek, 2013.) c. könyvecskéről beszélek. Javarészt egyszerű, bárki által elkészíthető recepteket tartalmaz, teljes kiőrlésű lisztet(bár nem mindig stimmel a 30/70 %-os arány), nyírfacukrot és steviát használ. Ez tetszett meg benne nagyon (amellett, hogy szép, és annyira nem is drága). Most, mikor legutóbb találkoztam vele bevásárlás közben, egyszerűen nem tudtam otthagyni, pedig egyáltalán nem volt betervezve. Igazából ez az első könyv, aminek az összes receptjét kedvem lenne szép sorban elkészíteni, persze a szokásos kisebb-nagyobb módosításokkal.
Hogy a mostani sütiről is írjak valamit, ez volt az a recept, ami annyira megtetszett (a köles miatt), hogy a Páromnak stikában ki kellett fényképeznie a könyvből a bolt közepén. Aztán tipródtam pár percet és inkább megvettem úgy, ahogy van. Ez is egy sity-suty összedobható finomság, nagyon kiadós, és ráadásul sokféleképp variálható.

Hozzávalók egy 23 cm-es formához:
  • 200 g köles (143,2 g CH)
  • 250 g túró
  • 70 g xilit (42 g CH)
  • 250 g házi vegyes gyümölcslekvár (25 g CH)
  • 1 ek tejföl
  • 1 tojás
  • 1 citrom lereszelt héja
  • 1 közepes alma (130 g - 9,1 g CH)
  • kb. 2 marék szeletelt mandula a tetejére

Először a kölest alaposan átmossuk, majd háromszoros mennyiségű vízben kevés sóval megfőzzük. Ha kihűlt, hozzákeverjük az áttört túrót, a tojás sárgáját, 100 g lekvárt, egy kanál tejfölt és a citromhéjat. A fehérjéből kemény habot verünk és a meghámozott, felkockázott almával együtt a masszába forgatjuk.
Az egészet egy előkészített tortaformába simítjuk. A tetejét megkenjük 150 g lekvárral és megszórjuk szeletelt mandulával.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt sütjük készre, hogy a sütemény már ne rezegjen és a mandula szépen megpiruljon a tetején (az eredeti recept 35 percet ír).


Csak kihűlés után, esetleg langyosan szeleteljük fel, melegen nem fogjuk tudni szépen felvágni.


Az én tortám így elkészítve összesen 219,8 g szénhidrátot tartalmaz. 12 szeletre vágva egy szeletben 18,31 g van, 10 szeletre vágva pedig 21,98 g. (A bolti lekvároknak általában jóval magasabb a CH-tartalma.)
Mutatós (ezért készült sok fotó) és laktató tízórai, vagy uzsonna.


A tésztába keverhetünk bármilyen szezonális gyümölcsöt, vagy pirított diót, mogyorót, a lényeg, hogy ha gyümölcsöt is rakunk bele, a lekvár passzoljon hozzá.
Próbáljátok ki! :)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon finom, tanúsíthatom! :)
    http://hogymegtudjuknezni.blogspot.hu/2015/03/nevezzuk-kolespudingnak.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan kipróbáltad és sikere lett nálatok!
      Köszönöm, hogy megmutattad, igazán étvágygerjesztő lett, a fagyit is szívesen megkóstolnám hozzá! :)

      Törlés
    2. Most megettük külön, Sajtkrém és fagyasztott gyümölcs, cukor nélkül. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...