2014. december 15., hétfő

Sütőtök krémleves



Ezt a leves is egy olyan étel, amit már régóta el szerettem volna készíteni, de amikor megnéztem róla egy Miele-videót, nagyon elszontyolodtam, és letettem róla. Ott mézzel édesítették, én pedig nem szerettem volna semmilyen cukrot használni az egyébként is magas CH-tartalmú sütőtök mellé. Úgy talán jó, ha egy tál leves lecsúszhatna ebédre. Akármennyire finom legyen is, azért ez nem olyan kecsegtető.
Pár hónappal később láttam, hogy több IR-es is szívesen készít ilyet. A receptre nem kérdeztem rá, de gondoltam, hogy ők biztos tudnak valamit, amit én nem.
Aztán tegnap éjfél körül jutott eszembe, hogy van odalent a kiskonyhában három tök, ideje lenne már valamit kezdeni ezzel a régóta halogatott tervemmel, és kutakodni kezdtem a neten. Ismét több receptből ollóztam össze a sajátomat, ami szerencsére cukor és méz nélkül is nagyon finom lett. Azért a sok-sok elkészítési mód közül leírok párat (ötletként), mert ez egy nagyon gazdagon variálható, izgalmas kis leves. :)
(Az általam leírt mennyiségek természetesen kötelezőek, csak irányadóak, egyszerűen csak ahhoz kell viszonyítanunk, hogy mekkora tökből főzünk.)

Hozzávalók 7 személyre:
  • 1200 g sütőtök (198 g CH)
  • 50 g margarin
  • 1 fej vöröshagyma (90 g - 7,47 g CH)
  • 1 csapott tk só
  • 1 késhegynyi bors
  • kb. 1200 ml víz (inkább kevesebb legyen)
  • 200 ml főzőtejszín
  • 1 késhegynyi őrölt gyömbér és / vagy szerecsendió

A sütőtököt megmossuk, félbevágjuk, és kimagozzuk, majd meghámozzuk, és felkockázzuk.
Egy lábasban megolvasztjuk a margarint és üvegesre pároljuk rajta az apróra kockázott hagymát. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a sütőtököt és felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Fedő alatt kb. 25 perc alatt puhára főzzük a tököt.
A tűzről levéve botmixerrel krémesítjük a levest, hozzáöntjük a tejszínt és kevés gyömbérrel, szerecsendióval ízesítjük. Visszatesszük a tűzre és egyet rottyantunk rajta.
Pár csepp olíva olajon megpirított tökmaggal megszórva tálaljuk.

Ez a leves összesen 205,47 g CH-t tartalmaz, adagonként 29,39 g-ot.

Végül pedig, ahogy ígértem, pár további ötlet, amiket akár egymással is variálhatunk:
A levest készíthetjük almával és burgonyával (ahogy én a célka-levest csináltam), vagy tehetünk bele sárgarépát, petrezselymet és paszternákot. Ízesíthetjük mézzel, vagy chilivel, víz helyett húsalaplével is felönthetjük.
Tálaláskor megszórhatjuk reszelt parmezánnal, de kínálhatjuk pár csepp olíva-, vagy tökmagolajjal is, és persze ne feledkezzünk meg az örökzöld kis kockákra vágott pirított baconről sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...