2014. november 20., csütörtök

Fahéjas legyező kalács




Az interneten barangolva a VKF! után egy újabb gasztroblogok közti játékra, a SAD!-ra bukkantam, ami annyit tesz: Süss, alkoss, díszíts! A játék már a 28. fordulónál tart, a háziasszonya most Kabóca, a Kabóca a konyhában blog írója. A téma pedig ismét mintha csak nekem lenne kitalálva: Csábtó fahéj. Aki ismer, tudja, hogy ha csak tehetem, mindenbe csempészek egy kicsit belőle, nálam még a kakaós csiga is kakós-fahéjas, nélküle nekem még a kávé sem az igazi. Mindig is szerettem ezt a fűszert, de a mostani nagy rajongásomban szerintem nagy szerepe van annak, hogy tudom mennyi jótékony hatása van, például segít egyensúlyban tartani a vércukorszintet, ami nekem aztán igazán fontos.
Amikor megláttam a kiírást, eszeveszett kutatásba kezdtem, mit is kellene sütnöm, kikutattam három különböző receptet is. Aztán másnap eszembe jutott, hogy mennyire tetszik Jáde citromos legyezője, és egyszer úgy is ki szeretném próbálni, miért ne készíthetném el most fahéjasan. Sokat ötleteltem, tegyek-e még bele mást is, például szerecsendiót, vagy narancsot, lehetne például narancsos-fahéjas legyező is, de aztán úgy döntöttem, hogy a kiírásnak megfelelően szóljon a süti most csak a fahéjról.
Szerintem látszik, hogy nem először dolgozok ezzel a formával, kicsit szebben sikerült, mint a sajtos-tépkedős kenyerem, nagyon szépen szeletekre lehet szedni. :)

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 250 g tk tönkölybúza liszt (159,75 g CH)
  • 100 g graham liszt (60 g CH)
  • 100 g búza finomliszt (75,4 g CH)
  • 1/2 tk só
  • 20 g friss élesztő (1,96 g CH)
  • 150 ml víz
  • 60 g olvasztott margarin
  • 1,5 tk vanília aroma
  • fél citrom lereszelt héja
  • 50 g cukornak megfelelő édesítő
A töltelékhez:
  • 50 g olvasztott margarin
  • 5 ml folyékony édesítő
  • 40 g őrölt fahéj
A mázhoz:
  • 80 g krémsajt (2,8 g CH)
  • 40 g porrá őrölt xilit (24 g CH)
  • 2 ek tej (0,8 g CH)
  • 1 tk vanília aroma

A tésztához a liszteket elkeverjük a sóval, majd a közepébe kis mélyedést készítünk. Ide öntjük az élesztővel elkevert kézmeleg vizet, a vanília aromát, és az édesítőt és ide szórjuk a citromhéjat is. Elkezdjük tésztává dagasztani. Amikor már nagyjából összeállt, kis adagokban beledolgozzuk a margarint is. Kb. 45 perc alatt duplájára kelesztjük.
Lisztezett deszkán 35 x 45 cm-es téglalappá nyújtjuk. Az folyékony édesítőt elkeverjük az olvasztott margarinban, és az egészet egyenletesen elkenjük a tésztán, majd rászórjuk az őrölt fahéjat.
Ezután a tésztát a hosszabbik oldalával párhuzamosan 4 egyenlő csíkra vágjuk. Óvatosan egymásra emeljük őket, és öt négyzetre vágjuk. Így kapunk összesen 20 kicsi négyzetet, így az elkészült kalácsunk 20 szeletből áll majd. Egy jól kivajazott, kilisztezett 25 x 13 x 6,5 cm-es kenyérformába rakjuk a kis lapokat. Ehhez a formát függőlegesen megdöntjük, és a tésztalapokat egymásra helyezzük. Az utolsó négy lapot a kakaós végével befelé tegyük a formába. Ezután a formát vízszintesen kicsit megrázogatjuk, hogy a tészta minél egyenletesebben töltse ki.
Letakarva még fél órát kelesztjük, majd 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt szép barnára sütjük. Közben, hogy ne száradjon ki, meglocsoljuk 2-3 ek tejjel (1 g CH).
A sütőből kivéve még kb. 10 percig a formában hagyjuk, addig elkészítjük a mázat a tetejére, amit, miután a kalácsot kiemeltük a formából rögtön a tetejére kanalazunk.
Langyosan a legfinomabb. Egy végtelenül puha, omlós kalács, édes mázzal leöntve. Mmmm...


Az egész kalács mázzal együtt 325,71 g CH-t tartalmaz, így egy "szeletre" kb. 16,28 g CH jut.
Teával, vagy egy (kókusz)tejeskávéval, kakaóval tízóraira isteni. :)

2 megjegyzés:

  1. Hmmm, ez fantasztikusan finom lehet...szívesen elfogadnék belőle egy szeletet.
    Nem tudom, láttad-e, de a VKF. 68. fordulója is kiírásra került. A leírást itt találod:
    http://brioche.cafeblog.hu/2014/11/17/melengeto-hozzavalok-azaz-a-keso-osz-izei-a-vkf-68-fordulo-kiirasa/
    Várlak Téged is a játékra!
    Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, örülök, hogy tetszik a recept, és nagyon köszönöm a meghívást!
      Épp egy gesztenyés sütin töröm a fejem, remélem meg is tudom majd sütni és jól sikerül! :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...