2014. október 16., csütörtök

Tépkedős sajtos kenyér



Ezt a kenyérkét már korábban is elkészítettem, és fent volt a blogon. Nagyon finom és puha volt, szinte etette magát, de mégsem voltam egészen megelégedve a tészta állagával formázás közben, valamint az elkészült kenyér kinézetével sem, ugyanis kicsit "roggyant" volt és nem lehetett szépen tépni sem. Most végre megint elkészítettem, és így már sokkal elégedettebb vagyok vele. :)

Hozzávalók:
  • 320 g tk. búzaliszt (195,52 g CH)
  • 100 g félfehér kenyérliszt (67 g CH)
  • 1 nagy csipet só
  • 1 tk DW 1:4 cukorhelyettesítő
  • 20 g friss élesztő
  • 275 ml langyos víz
  • 200 g reszelt sajt - trappista
  • 80 g olvasztott margarin
  • kevés szezámmag a tetejére

A liszteket a sajt felével, a sóval és a cukorhelyettesítővel egy tálba mérjük és a kezünkkel lazán összeforgatjuk. A margarin felét megolvasztjuk. A langyos vízbe öntjük és elkeverjük benne az élesztőt. Ezt hozzáöntjük a lisztes keverékhez és laza tésztát gyúrunk belőle. Letakarva kb. 40 percig kelesztjük.
Lisztezett deszkán 40x40 cm-es négyzetté nyújtjuk. A megmaradt margarint megolvasztjuk és egyenletesen megkenjük vele a tésztát, majd megszórjuk a sajt másik felével. Függőlegesen 4 egyenlő csíkra vágjuk. Ezeket egymásra fektetjük és vízszintesen 4 egyenlő négyzetre vágjuk.
A szeleteket egy kb. 10x20 cm-es kenyérformába igazítjuk, és letakarva további 25-30 percig kelesztjük, azalatt a sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tetejét megszórjuk szezámmaggal, és szép pirosra sütjük. (Ez nekem 45 perc volt, az utolsó kb. 25 percben letakartam alufóliával.)

Már langyosan tépkedni kezdhetjük, magában is nagyon finom.



Az én kenyerem kb. 915 g-os lett, így 100 grammjában 28,69 g CH van.

Forrás: nosalty.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...