2014. október 4., szombat

Céklás brownie



Igazi brownie-t, olyat, ami "a nagy könyvben" lehet megírva, még sosem ettem. Készítettem már többfélét, egyet a blogon is megtaláltok. 
Pár hete szemezgetek Nóri kókuszos-cukkinis brownie-jával, ki is szerettem volna próbálni, de nem tudtam rá időt keríteni, most pedig az itthon lévő célkákat szerettem volna felhasználni valamire, nehogy a kukában landoljanak. Az sem volt mellékes, hogy (a CH-tartalom alapján) két szelet éppen megfelel tízóraira. Be vele egy ételhordóba, és már vihetem is magammal.
Az az igazi, mély, csokoládés íz hiányzik, a cékla nagyon erőteljesen érződik a sütiben, viszont végtelenül puha, kissé tocsogós süti kerekedett ki belőle. Nem az igazi, én nem ezt a brownie ízt keresem, de ettől eltekintve jól sikerült. Lehetne a neve például ragacsos céklás kocka. Nem olyan előkelő, de nagyon illik hozzá.

Hozzávalók 12 szelethez:
  • 200 g cékla (11,8 g CH)
  • 80 g tk tönkölyliszt (51,12 g CH)
  • 20 g zabpehelyliszt (13,62 g CH)
  • 2 tojás
  • 150 g kókuszzsír (használhatunk natúr joghurtot is)
  • 1 tk szódabikarbóna
  • csipet só
  • 24 g holland kakaópor (3,36 g CH)
  • 90 g xilit (54 g CH)
  • pár csepp vanília- és rumaroma

A céklát megfőzzük, és kihűlés után lereszeljük (Kb. egy 240 grammos céklából kapunk 200 grammot hámozás és reszelés után.)
A kókuszzsírt mikróban, vagy gőz fölött megolvasztjuk és elkeverjük benne a kakaót. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl meleg, nehogy később összekapja a tojásokat!
Egy tálban a tojásokat először magukban, majd a xilittel habosra keverjük. Hozzáadjuk a céklát és az olvasztott kókuszzsírt. Beleforgatjuk a szódabikarbónával és egy csipet sóval elkevert liszteket, majd ízlés szerint keverhetünk bele kevés rum- és/vagy vanília aromát.
Egy sütőpapírral kibélelt 20 x 30 cm-es formába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük.


A sütemény összesen 133,9 g CH-t tartalmaz, szeletenként 11,26 grammot.

Forrás: Éhezésmentes Karcsúság Szafival
            Paleország

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...