2013. szeptember 22., vasárnap

Zöldfűszeres-fokhagymás körözött



A múlt héten elfogyott a vajam, pedig általában mindenből veszek újat, amikor már csak egy nagyon kicsi marad. Időhiány miatt nem tudtam a megszokott helyen vásárolni, így a Mars téren lévő Spar-ban kötöttem ki. Nem szerettem volna az ottani vajat megvenni, mert azt hittem, hogy drágább - de éppen, hogy olcsóbb volt, mint kiderült -, így végül elcsábultam egy kis doboz körözöttel. Már megkóstoltam néhány félét, de korábban sohasem kedveltem. Most az fogott meg benne, hogy túróval készül, úgyhogy gondoltam, biztos nem lehet rossz. Annyira ízlett, hogy pár nap alatt el is fogyott. Mivel valószínűleg ez  volt az egyik létező legalapabb körözött-variáció, amit el lehet képzelni, kitaláltam, hogy legközelebb majd magamnak készítem el.
A töltött gombából megmaradt túrót nem akartam sokáig tartogatni, úgyhogy ugyan azzal a lendülettel összedobtam ezt a sajtkrémet is, csak a fotó elkészültére kellett egy kicsit várni, hogy a hűtőbe összeérjen még egy kicsit. Teljesen más lett, mint a bolti, pedig eredetileg meg akartam próbálkozni egy olyan paprikás-köménymagos verzióval, de aztán az újonnan vásárolt borsikafűnek sikerült elcsábítania.

Hozzávalók:
  • 100 g túró
  • 100 g natúr sajtkrém
  • 2 gerezd foghagyma (2 g)
  • bazsalikom
  • kakukkfű
  • majoránna
  • borsikafű
  • petrezselyemzöld
  • pár csepp citromlé
  • só, bors

Egy villa segítségével egy kicsit összetörjük a túrót és hozzákeverjük a sajtkrémmet. A fokhagymát minél apróbbra vágjuk, a szerencsésebbeknek fokhagymanyomóval sokkal könnyebb dolguk van. A földfűszerekkel együtt a túrókrémbe keverjük. Akkor vagyunk csak igazán szerencsések, ha minimum néhány fűszerből frisset tudunk használni.
Hűtőben fogyasztás előtt minimum néhány órát pihenni hagyjuk. Pár napnál tovább ne tartogassuk, már, ha kihúzza addig. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...